A karmaedény egy szimbolikus szemléltetése a karmikus mérleg (egyenleg) mûködésének. Olyan ez mint egy bankszámla, úgy, hogy az edény tartalmának növekedése a számla negatív egyenlegének növekedésével áll szinkronban. Ahogyan növekszik a kiegyenlítetlen tartozás összege a számlán, úgy jelennek meg életünkben a különbözõ problémák, melyek fokozódhatnak, illetve enyhülhetnek, annak megfelelõen, ahogyan ezt a mérleget az életünkhöz, sorsunkhoz való viszonyulásunkkal módosítjuk. A karmaedény nem mi vagyunk, még csak nem is a sorsunk, hanem a Mindenségítéleteink akkumulálódása. Senki, kívülálló azt nem kezeli, tehát nem rajtunk való ítélkezés. Valóban, ítélkezéshez nincs jogunk (senkinek sincs joga), csakhogy mégis ezt tesszük és ennek nyomát (mértékét, mennyiségét) szemlélteti a karmaedény. Önmagában a házasságtörés nem minõsül karmikus véteknek, minthogy a válás sem, mivel ezek a mindenkori társadalmi kultúra (erkölcs, törvények, vallási elõírások stb.) keretei között minõsített cselekedetek. Amennyiben ezek nem járnak együtt mások és önmagunk feletti ítélkezéssel, úgy a karmaedény tartalmát nem növelik. Az abortusz esetében más a helyzet, hiszen az egy nagyon erõs ítélkezés. A hangsúly valóban a megtapasztaláson van, ám a megtapasztalásra éppen azért van szükségünk, hogy közelebb kerüljünk a Mindenség elfogadásához.
A kötél
Az emberi kapcsolatok, különösen férfi és nõ párkapcsolata, konfliktusok esetén hasonlatos a kötélhúzáshoz. Minél gyengébb a feleket összetartó erõ, annál gyengébb a kötél, és minél nagyobb a felek szembenállása, annál nagyobb a kötélben ébredõ feszültség. Ilyenkor teljesen mindegy, hogy kinek a hibájából feszül meg a kötél, a lényeg az, hogy a másik fél ellenállásába ütközik, azaz a kapcsolat jelentõs erõhatásnak (igénybevételnek) van kitéve. Ahogyan a kialakult feszültség okozója sem lehet csupán az egyik fél, úgy a szenvedõ alanya sem csupán az egyik.
Gyermekek esetén ráadásul nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy õk mindkét szülõvel (tehát az apával éppúgy mint az anyával) megbonthatatlan karmikus kapcsolatban állnak, így a szülõk közötti feszültség nagy része ezen a kapcsolati láncon keresztül (is) hat. A párkapcsolatot szimbolizáló kötél egyre jobban feszül, ahogyan mondani szokás, a helyzet egyre tarthatatlanabbá válik, majd egyszer csak elszakad. Mindketten hátrazuhannak, magukkal rántván a gyerekeket is és jól megütik magukat. Nagy nehezen feltápászkodnak, és sérelmekkel, nehezteléssel, haraggal telve elhagyják egymást. A karmikus kötél azonban kicsit másképpen mûködik, minél erõsebb a feszültség benne, az annál vastagabbá válik, mintegy jelezvén azt, hogy kettejüket egyre fontosabb és több közös feladat kapcsolja össze. Ezeket a feladatokat nem lehet törölni, ha addig nem oldjuk meg, akkor egy következõ leszületésünkkel magunkkal hozzuk. Mit tehetünk, ha erõs ez a karmikus kötelék?
Vas írta:
Ha kilépünk, nagyon nagy az esély arra, hogy egy következõ kapcsolat ugyanazokat a problémákat hozza egy idõ után,ami elõl elmenekültünk?Mindaddíg szembe találkozunk a "feladattal" amíg nem sikerül megoldanunk?!
sasskata írta:
Én úgy gondolom, hogy ez a következõ életünkre vonatkozik. Talán, ha hasonló szituba keveredünk, meg tudjuk oldani.
Kedves Vas és Kata!
Anélkül, hogy a karma definíciójával töltenék ki több képernyõnyi helyet, csak annyit mondanék, hogy a a karma érvényesülése éppúgy jelen van egy adott életen belül, mint több élet vonatkozásában. Ez azt jelenti, hogy egy-egy cselekedetünk (vagy akárcsak gondolatunk) következményeit nem feltétlenül kell átvinnünk egy következõ életre, hiszen van lehetõségünk jelen életünkben is annak "kezelésére". A karma nem egy elõre megírt végrehajtási program, a karma a Mindenség harmóniájának érvényesülésére irányuló egyetemes hatás, és feladatot számunkra csak akkor jelent, ha e harmóniával viszonyulásunk révén szembeszegülünk.
Ha tehát egy kapcsolatunkban rendezetlen feladatok maradtak (mert például ítélkezések tömkelege rakódott le bennünk), akkor ennek feloldása éppúgy lehetséges ebben az életünkben és ugyanazzal a személlyel (pl. volt férjjel), akivel kapcsolatban ez fennáll. Egy megoldatlan feladat a hátralevõ életünkben minden bizonnyal más kapcsolatban is elõ fog bukkanni, pusztán azért, hogy még közelebbrõl tapasztalhassuk annak lényegét, hogy közelebb kerülhessünk a megoldáshoz.
sasskata írta:
"Bár az elõzõben nem én voltam a megcsaló fél."
Kata, ez a dolog lényegén semmit nem módosít, neked semmilyen felmentést nem ad. Sõt, alapot adott neked arra, hogy ítélkezzél valaki(k) felett. És még valamit: biztos vagy abban, hogy valamelyik elõzõ életedben nem fordítva történt mindez? Röviden: az ítélkezés és az önigazolás nem a feladat megoldás útja.
Ha a másik nem vevõ rá
Mikolta írta:
"Mi van akkor, ha valaki már tisztában van azzal, hogy mi köti a másikhoz, milyen feladatokat kéne megoldani, csak épp tehetetlen, mert a másik erre nem vevõ."
Kedves Mikolta!
Akkor könnyen lehetséges, hogy még nem teljesen vagy tisztában azzal, hogy milyen feladatod van a másikkal. Ha a a másik nem vevõ, akkor feszül a kötél, tehát úgy tûnik, hogy mást kell tenni. A kötelet lazítani mindkét oldalnak van lehetõsége, neked éppúgy, mint neki...
Mikolta írta:
"a karmikus kötelék akkor oldódik fel, ha szeretettel el tudnak egymástól válni....S mi van akkor, hacsak az egyik fél tudja ezt megcsinálni, mert a másik még kötõdik hozzá. Akkor is megmarad a kötelék?"
Inkább úgy fogalmaznék, hogy a karmikus kötelék akkor bomlik fel, ha a felek eljutottak egymás kölcsönös elfogadásához. Ha az egyik kötõdik (és nem karmikus értelemben) a másikhoz, akkor ott a karmikus kötelék mindaddig megmarad, amíg a kölcsönösség ki nem alakul. A kölcsönösség kialakulásában megint csak ugyanaz a helyzet, mint a kötél lazítása esetében. (A megkezdett gondolatok folytatásában erre még visszatérek majd.)
Hogyan lehet egy keményen feszülõ kötélen lazítani?
Nyilván oly módon, ahogyan azt amúgy is tesszük, azaz szépen visszaveszünk a feszítõerõbõl, tehát a szembeszegülõ viszonyulásból. Sokan mondanák erre: Hohó, hogy aztán azt tegye velem, amit csak akar! - És meg sem próbálják, elodázván ezzel e komoly feladat megoldását. Ha egyoldalúan lazítanunk a kötélen, az automatikusan kiváltja a másik oldal hasonló reakcióját. Értelmetlenül ugyanis senki sem erõlködik. Ha megértõen, elfogadóan közelítünk a még oly "elviselhetetlen" ember felé is, annak reakciója hasonló lesz irányunkban. Egy ilyen lépésnek mindketten hasznélvezõi lesznek, hiszen értelmetlen energiák leadásától mentik meg magukat. A legnagyobb haszonélvezõk a gyerekek lesznek, mert számukra nincs megnyugtatóbb érzés, mint látni azt, hogy szüleik szinkronban vannak, még ha külön is élnek. Ahogyan ezt az alábbi gyermekrajz is szemlélteti.
Ahhoz, hogy a gyerekek az ugrókötelet játéknak éljék meg, az anyának és az apának szinkronban kell azt forgatniuk. Egy ilyen kötélhez teljes ráhangolódással igazodnak a gyerekek, vidáman ugrálva annak ütemében. Ez a kötél nem feszül, még elképzelni is rossz, milyen lenne , ha megfeszülne. Ez kötél laza, és mégis kézben tartott. Ha a földhöz
közel jár, minden probléma nélkül le is tehetõ. Bár a gyerekek kicsit csalódni fognak, de nagyobb bajuk nem lehet belõle... És még valamit: a közös gyermekek öröme érdekében idõnként kézbe lehet venni a kötelet és kicsit forgatni újra. Attól ez még nem lesz partnerkapcsolat, hiszen arra már nincs szükség...
A kötél
Az emberi kapcsolatok, különösen férfi és nõ párkapcsolata, konfliktusok esetén hasonlatos a kötélhúzáshoz. Minél gyengébb a feleket összetartó erõ, annál gyengébb a kötél, és minél nagyobb a felek szembenállása, annál nagyobb a kötélben ébredõ feszültség. Ilyenkor teljesen mindegy, hogy kinek a hibájából feszül meg a kötél, a lényeg az, hogy a másik fél ellenállásába ütközik, azaz a kapcsolat jelentõs erõhatásnak (igénybevételnek) van kitéve. Ahogyan a kialakult feszültség okozója sem lehet csupán az egyik fél, úgy a szenvedõ alanya sem csupán az egyik.
Gyermekek esetén ráadásul nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy õk mindkét szülõvel (tehát az apával éppúgy mint az anyával) megbonthatatlan karmikus kapcsolatban állnak, így a szülõk közötti feszültség nagy része ezen a kapcsolati láncon keresztül (is) hat. A párkapcsolatot szimbolizáló kötél egyre jobban feszül, ahogyan mondani szokás, a helyzet egyre tarthatatlanabbá válik, majd egyszer csak elszakad. Mindketten hátrazuhannak, magukkal rántván a gyerekeket is és jól megütik magukat. Nagy nehezen feltápászkodnak, és sérelmekkel, nehezteléssel, haraggal telve elhagyják egymást. A karmikus kötél azonban kicsit másképpen mûködik, minél erõsebb a feszültség benne, az annál vastagabbá válik, mintegy jelezvén azt, hogy kettejüket egyre fontosabb és több közös feladat kapcsolja össze. Ezeket a feladatokat nem lehet törölni, ha addig nem oldjuk meg, akkor egy következõ leszületésünkkel magunkkal hozzuk. Mit tehetünk, ha erõs ez a karmikus kötelék?
Vas írta:
Ha kilépünk, nagyon nagy az esély arra, hogy egy következõ kapcsolat ugyanazokat a problémákat hozza egy idõ után,ami elõl elmenekültünk?Mindaddíg szembe találkozunk a "feladattal" amíg nem sikerül megoldanunk?!
sasskata írta:
Én úgy gondolom, hogy ez a következõ életünkre vonatkozik. Talán, ha hasonló szituba keveredünk, meg tudjuk oldani.
Kedves Vas és Kata!
Anélkül, hogy a karma definíciójával töltenék ki több képernyõnyi helyet, csak annyit mondanék, hogy a a karma érvényesülése éppúgy jelen van egy adott életen belül, mint több élet vonatkozásában. Ez azt jelenti, hogy egy-egy cselekedetünk (vagy akárcsak gondolatunk) következményeit nem feltétlenül kell átvinnünk egy következõ életre, hiszen van lehetõségünk jelen életünkben is annak "kezelésére". A karma nem egy elõre megírt végrehajtási program, a karma a Mindenség harmóniájának érvényesülésére irányuló egyetemes hatás, és feladatot számunkra csak akkor jelent, ha e harmóniával viszonyulásunk révén szembeszegülünk.
Ha tehát egy kapcsolatunkban rendezetlen feladatok maradtak (mert például ítélkezések tömkelege rakódott le bennünk), akkor ennek feloldása éppúgy lehetséges ebben az életünkben és ugyanazzal a személlyel (pl. volt férjjel), akivel kapcsolatban ez fennáll. Egy megoldatlan feladat a hátralevõ életünkben minden bizonnyal más kapcsolatban is elõ fog bukkanni, pusztán azért, hogy még közelebbrõl tapasztalhassuk annak lényegét, hogy közelebb kerülhessünk a megoldáshoz.
sasskata írta:
"Bár az elõzõben nem én voltam a megcsaló fél."
Kata, ez a dolog lényegén semmit nem módosít, neked semmilyen felmentést nem ad. Sõt, alapot adott neked arra, hogy ítélkezzél valaki(k) felett. És még valamit: biztos vagy abban, hogy valamelyik elõzõ életedben nem fordítva történt mindez? Röviden: az ítélkezés és az önigazolás nem a feladat megoldás útja.
Ha a másik nem vevõ rá
Mikolta írta:
"Mi van akkor, ha valaki már tisztában van azzal, hogy mi köti a másikhoz, milyen feladatokat kéne megoldani, csak épp tehetetlen, mert a másik erre nem vevõ."
Kedves Mikolta!
Akkor könnyen lehetséges, hogy még nem teljesen vagy tisztában azzal, hogy milyen feladatod van a másikkal. Ha a a másik nem vevõ, akkor feszül a kötél, tehát úgy tûnik, hogy mást kell tenni. A kötelet lazítani mindkét oldalnak van lehetõsége, neked éppúgy, mint neki...
Mikolta írta:
"a karmikus kötelék akkor oldódik fel, ha szeretettel el tudnak egymástól válni....S mi van akkor, hacsak az egyik fél tudja ezt megcsinálni, mert a másik még kötõdik hozzá. Akkor is megmarad a kötelék?"
Inkább úgy fogalmaznék, hogy a karmikus kötelék akkor bomlik fel, ha a felek eljutottak egymás kölcsönös elfogadásához. Ha az egyik kötõdik (és nem karmikus értelemben) a másikhoz, akkor ott a karmikus kötelék mindaddig megmarad, amíg a kölcsönösség ki nem alakul. A kölcsönösség kialakulásában megint csak ugyanaz a helyzet, mint a kötél lazítása esetében. (A megkezdett gondolatok folytatásában erre még visszatérek majd.)
Hogyan lehet egy keményen feszülõ kötélen lazítani?
Nyilván oly módon, ahogyan azt amúgy is tesszük, azaz szépen visszaveszünk a feszítõerõbõl, tehát a szembeszegülõ viszonyulásból. Sokan mondanák erre: Hohó, hogy aztán azt tegye velem, amit csak akar! - És meg sem próbálják, elodázván ezzel e komoly feladat megoldását. Ha egyoldalúan lazítanunk a kötélen, az automatikusan kiváltja a másik oldal hasonló reakcióját. Értelmetlenül ugyanis senki sem erõlködik. Ha megértõen, elfogadóan közelítünk a még oly "elviselhetetlen" ember felé is, annak reakciója hasonló lesz irányunkban. Egy ilyen lépésnek mindketten hasznélvezõi lesznek, hiszen értelmetlen energiák leadásától mentik meg magukat. A legnagyobb haszonélvezõk a gyerekek lesznek, mert számukra nincs megnyugtatóbb érzés, mint látni azt, hogy szüleik szinkronban vannak, még ha külön is élnek. Ahogyan ezt az alábbi gyermekrajz is szemlélteti.
Ahhoz, hogy a gyerekek az ugrókötelet játéknak éljék meg, az anyának és az apának szinkronban kell azt forgatniuk. Egy ilyen kötélhez teljes ráhangolódással igazodnak a gyerekek, vidáman ugrálva annak ütemében. Ez a kötél nem feszül, még elképzelni is rossz, milyen lenne , ha megfeszülne. Ez kötél laza, és mégis kézben tartott. Ha a földhöz
közel jár, minden probléma nélkül le is tehetõ. Bár a gyerekek kicsit csalódni fognak, de nagyobb bajuk nem lehet belõle... És még valamit: a közös gyermekek öröme érdekében idõnként kézbe lehet venni a kötelet és kicsit forgatni újra. Attól ez még nem lesz partnerkapcsolat, hiszen arra már nincs szükség...
Shift
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése